A "Hálózat A Tisztább Európáért" projekt fő szervezője, a Harsányi Önkormányzat, mely céljának tekinti megismerni a hulladékkezelés fejlett módját, illetve a megszerzett tudást, tapasztalatot a gyakorlatba átültetni és továbbadni.
Ennek megvalósítására a település testvérvárosi kapcsolatait szeretné aktivizálni illetőleg új összeköttetések kiépítésével hálózattá fejleszteni. Így a projekt kapcsán több hulladék-feldogozási eredmény vizsgálható, ami lehetőséget biztosít az eddig elért teljesítmények megvitatására.

A hálózat tagjai Bükkszentkereszt Község Önkormányzata és erdélyi testvérvárosa, Gyímesközéplok, Kisgyőr Község Önkormányzata és szintén erdélyi testvértelepülése, Mezőbergenye, Répáshuta, kinek a szlovák Telekházával illetve a német  Wehringennel van kapcsolata, végül pedig Harsány, aki a németországi Aldersbach-kal áll testvérvárosi szerződésben.

A hálózat határokon átívelő volta generálja a multikulturális kapcsolatot. A testvérvárosi látogatások a sűrű programok mellett lehetővé teszik a bepillantást a helyiek életébe, szokásaiba, gondolatrendszerébe.

Minthogy a hulladék képzésében és gyűjtésében óriási szerepük van a háztartásoknak, fontos, hogy szem előtt tartsák a közösség lakóinak szerves közreműködését. Részvételük biztosíték a felhasználóbarát hulladékkezelés kialakításához, mindazonáltal a tanulás első fázisát is magában foglalja a kezdeményezés, továbbá az átadott tudás gyakorlatba ültetése is ezen keresztül valósulhat meg, ami egyben a fenntartható fejlődés motorja is a jövőben. Cél minél több aktív polgár bevonása és az ő véleményük nyomán a helyi alkalmazás eshetőségeinek tárgyalása.

A megvalósítás érdekében előadássorozat indul, melyek nem csak a gondolatébresztést, de az alkalmazásokat szolgáló ötletbörzék létrejöttét is támogatják, a hálózatban résztvevők hulladékkezelésének korszerűsítésére, megújítására vonatkozóan. Továbbá a fenntartható fejlődés üzenet beépítése a lakók gondolkodásába, miszerint a folyamat működésének ők is szerves részét képezik.